Halottak napi idézetek-versek

Müller Péter: Elengedni

,,Elengedni valakit nem azt jelenti, hogy megszűnik a fájdalmad.

Amíg szereted, fájni is fog a hiánya. Ez nem baj. Attól még elengedheted.

Sírva búcsúzunk egymástól, s ha igazi a szereteted, ez egy jó sírás.

Elválasztva lenni bárkitől is, akit szeretünk: fáj.

Ha már nem fáj: nem is szeretjük.(.........)

Az elengedés nem azt jelenti, hogy az ember szíve kihűl.

Nem azt jelenti, hogy elfelejtem örökre.

Nem közönyt jelent.

Az elengedés azt jelenti, hogy hagyom őt szabadon repülni, szállni,

a maga útján-abban a biztos reményben, hogy visszatalál majd hozzám.

De amíg nincs itt, mindig hiányzik. És fáj."

____

"Mikor nincs melletted senki, s úgy érzed hogy vége,
Kulcsold össze két kezed, nézz fel az égre.
Ott van Ő, ki meghallgatja szíved minden bánatát,
Ott van Ő, ki megérti, hogy neked mennyire fáj.
Ő ott van a lelked mélyén, ott van ha fáj a magány.
Ő vigasztal, ha sírni lát, mert Ő vigyáz Rád.
Imáidban kérjed Őt, kérjed, hogy adjon erőt.
Hogy elviseld mi bánt, mi fáj, kérjed hogy Ő vigyázzon Rád.
Kérjed hogy, őrizze minden lépésedet,
Kérjed, s Ő mindig ott lesz veled!"

____

"Búcsúztam volna tőletek, de erőm nem engedett. . .
Így hát búcsú nélkül szívetekben tovább élhetek! "

____

Ne sírj anyu,hisz veled vagyok! Kacagásom viszi a szél,s bár nem ölelhet két karod,a világ Neked Rólam mesél. Hangom zenéje betölti füled,s az égen szemem látod,hajam borzolja kezed,mikor ujjad más hajába mártod.Ne sírj anyu!A fény,ahol vagyok szerető gyengédséggel vesz körül.Körülöttem minden napfényben ragyog. És,hidd el sosem vagyok egyedül. Ne sírj anyu!-Mert fáj,ha könnyezel! Mosolyogj Rám,és szeress nagyon! Boldog vagyok,mert Te létezel! S veled maradok,mert akarom!

____

Ne sírj, Anya, hisz én még most is Szeretlek!
Téged választottalak, várj rám, s újra megkereslek!
Siettem hozzád, de nekem más út rendeltetett,
Én magam vállaltam, de ott tartott szereteted!
Anya, nagyon szerettelek, s még most is szeretlek!
Bocsáss meg, de utam eddig tartott, nem lehetek veled!
Isten visszahívott, mert nem készültem még fel,
Ez neked nagyon fáj, szíved tele keserűséggel!
De ne sírj, Anya! Ugye érzed, hogy nem hagytalak el,
Szólíts bátran, keress! Szállj hozzám lelkeddel!
Letörlöm könnyed, vigyázok rád, magammal repítelek,
Hogy lásd, én itt boldog vagyok, és mennyire szeretlek!
Ne sírj Anya, ha hiányzom, csak hívj, hunyd le szemed,
Én szállok hozzád, s ontom beléd szeretetemet!
Hogy mindig érezd, míg vissza nem térek,
Ne sírj, Anya! Szeress! Csak erre kérlek!"

______

A szomszéd szoba 

  A halál tulajdonképpen jelentéktelen dolog...
valójában csak átmentem ide a szomszéd szobába.
Én én vagyok, te pedig te. Akármit is jelentettünk
egymásnak egymás életében, ez mit sem változott.
Nevezz csak nyugodtan a megszokott nevemen, beszélj
velem ugyanazon a könnyed hangon, melyen mindig is
beszéltél. Ne változtass a hangszíneden. Nevess
ugyanúgy, ahogy valaha együtt nevettünk a vicceken.
Imádkozz, mosolyogj, gondolj rám - emlegesd fel
a nevem nap mint nap, ahogyan annak előtte is, de ne
árnyékolja be semmi a hangulatot, amikor szóba
kerülök. Az élet nem kapott semmiféle új jelentést.
Minden olyan, mint amilyen volt, nem szakadt meg a
folytonosság. Az, hogy nem látnak, még nem jelenti azt,
hogy nem kell rám gondolni. Várok rád, itt vagyok
a közeledben - egészen közel. Nincs semmi baj.

(Henry Scott Holland Kanonok)

_____

Szent Ágoston: Ne sírj azért, mert szeretsz engem!

A halál nem jelent semmit.
Csupán átmenet a másik oldalra.
Az maradtam, aki vagyok, és Te is önmagad vagy.
Akik egymásé voltunk, azok vagyunk mindörökre.
Úgy szólíts, azon a néven, ahogy mindig hívtál.
Beszélj velem, ahogy mindig szoktál,
ne keress új szavakat.
Ne fordulj felém ünnepélyes, szomorú arccal,
folytasd a kacagásod,
nevessünk együtt, mint mindig tettük.
Gondolj rám, kérj, mosolyogj rám, szólíts!
Hangozzék a nevem házunkban,
ahogy mindig is hallható volt,
ne árnyékolja be távolságtartó pátosz.
Az élet ma is olyan, mint volt, ma sem más.
A fonalat nem vágta el semmi:
miért lennék a gondolataidon kívül…
Csak mert a szemed most nem lát engem,
nem vagyok messze, ne gondold.
Az út másik oldalán vagyok,
lásd, jól van minden.
Meg fogod találni a lelkemet,
és benne egész letisztult,
szép, gyöngéd szeretetemet.
Kérlek, légy szíves… ha lehet,
töröld le könnyeidet,
és ne sírj azért,
mert annyira szeretsz engem…

_____

Szeretteimnek 

Ha meghalok, engedj, hadd menjek el, 
Vár reám, mit látnom s tennem kell. 
Könnyeiddel magadhoz ne köss, 
Örülj, hogy sok évünk volt közös. 
Szerettelek. Hogy mily jó volt veled, 
Te meg nem tudhatod, csak sejtheted. 
Hogy szerettél, köszönöm neked, 
De útra most már egyedül kelek. 
Bánkódj kicsit, ha bánkódnod muszáj, 
De túl sokáig magadba ne szállj! 
Csak rövid időre leszek tőled távol, 
S emlékem szívedben addig is világol. 
Sosem leszek messze, megy tovább az élet. 
Látni s érinteni nem tudsz engemet, 
Szívedből érezd szerelmemet. 
Veled lesz mindenkor, lágyan átölel, 
Míg végül te is egyedül indulsz az úton el. 
Tárt karokkal várlak majd s boldog mosollyal, 
Hazaérsz hozzám minden bizonnyal.

/Ismeretlen szerző/

____

Ne állj zokogva síromnál;
Nem vagyok ott.
Nem alszom.
De ott vagyok az ezer szélben, mi fú.
Én vagyok a gyémánt csillogás a havon.
Én vagyok a napfény az érett gabonán.
Én vagyok a szelíd őszi eső.
Amikor felébreszt a reggeli zsivaj,
Ott vagyok minden hangban veled,
A csendesen köröző madár szavában, de én
Vagyok a csillag is, mely rád süt az éjszakában.
Ne állj hát zokogva síromnál;
Nem vagyok ott.
Nem haltam meg.

Halottaknak napján,
gondolkozz el, kérlek!
Mennyire fontosak
azok, akik élnek?
Milyen gyakran gondolsz
rájuk szeretettel?
Jelenthet-e annyit,
mint ki régen ment el?

"

____

 "Édesanyám nyugszik e nedves hant alatt,
Az Isten adjon neki boldog álmokat.
Elvitte magával a vidámságomat És most a sírás fojtogat.
Koszorúk közt gyertya lángja serceg csendesen,
Nézem ahogy tövig ég és lassan elpihen.
Drága jó anyám, Én most tőled búcsúzom,
De találkozunk még, tudom.
Nem rég voltam gyermek s te fogtad a kezem,
Este, amíg elaludtam, meséltél nekem.
Én komisz voltam sokszor és néha szemtelen,
De te csak néztél kedvesen
Megbántam már százezerszer minden bűnömet,
Bocsásd meg , ha fiad néha nem volt jó gyerek.
Tőled kaptam mindent, a jót, a szépeket,
Köszönöm a boldog éveket!
Ki mondja meg eztán azt, hogy mit tegyek,
Ki lesz, aki rám szól, ha rossz úton megyek?
Ki vigasztal engem, ha bánatos leszek?
Nem néz rám a jóságos szemed
Magányos leszek most már nélküled,
Felidézem emlékeimet.
Hiányzol nagyon s biztosan tudom!  

_____

Müller Péter: " NINCS  HALÁL. És nincsenek HALOTTAINK."

"Mindenki él, csak nem itt, hanem ott. Tovább ment. Átköltözött. Akit szeretsz, az VAN. Szándékosan nem azt mondom, hogy akit „szerettél” – mert a szeretet nem múlik el soha. Gondolj rá, idézd meg magadban a lényét – s ő is azt teszi majd, mert ha valóban szeretitek egymást, összeköt benneteket az Aranyfonál.
Csak arra kérlek, ha anyádat, apádat, vagy nagyszüleidet idézed meg, ne öregemberként gondolj rájuk, mert nem azok! A lélek világában nincs elmúlás, így öregség sincs. Fiatalok ők. Ahogy lelked mélyén te is fiatal vagy. Akkor is, ha a tükör nem ezt mutatja. A rózsa csak a kibomlott Rózsa – a hervadó már nem az. Halottak napja nincs, csak Szeretet napja van, amikor a földön élők az eltávozottakra, az eltávozottak pedig ránk, földön élőkre gondolnak. És azt gondolják rólunk: „Szegénykék, nekik még nagyon nehéz!”… "

 ______

"Bár csak a kezembe tehetnéd kezed
Ujjaiddal ismét szorítanál
Vállamra hajtanád fejed
S ölelnélek ismét féltőn át
Nézném szemed tekintetét
Melyben látnám a megnyugvást
Hogy karom közt Téged nem érhet
Semmi baj hiszen féltőn vigyázok Rád
Emlékek kérlek hagyjátok hogy
Lelkem a lelkével szálljon
Zúgó szélben szép reménnyel
Egyszer még karomba zárhatom tán"

_____

Őrangyalom, most ez órán  Jöjj el kérlek, ide hozzám,  

Égből szállva, földre érve, Repülj lelkem közelébe.

Segíts, hogy a gondok fátylán, Ha magamtól nem is látnám 

Fényed hozzám átragyogjon , Kedves lelked körbefogjon.  

Old fel lelkem száz bilincsét, Hozd el hozzám most a békét,  

Hogyha szólsz azt meghallhassam, Vagy ha jelt adsz megkaphassam!

____

  "Ne búsuljatok, nekem, már nem fáj semmi ha, eljön az Csillagokkal tudok Nektek Üzeni, Tekintsetek fel az égre Ott fogok ragyogni. Szívetek egy egy Darabja vagyok, amit, Nem lehet Pótolni!

_____

"Gondolok rád akkor is, mikor nem beszélek rólad.  
Ott vagy minden nevetésben, a szerető ölelésben.  
Ott vagy minden hallgatásban, a néma kiáltásban.  
Mikor fákon csiripelnek a madarak jelezvén,  
hogy ezzel is újra itt a tavasz.  
Ott vagy a nyíló virágokban, a reggeli napsugárban,  
A hajnali ébredésben, az éjszakai csendben.  
Ott vagy minden rezzenésben, az érintésben,  
A viharban hajladozó fákban, minden percben és órában.  
Itt vagy velünk, tudom. . . , érzem,  
Bár a szemem nem lát téged! "

_____

Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.

Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.

Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként. "

_____

"Ezen a napon minden más,
Mélyen érint meg a gyász.
Nincs már velünk együtt,
Kit nagyon szerettünk,
Eszembe jutnak az együtt töltött napok
Fülemben újra megcsendült a hangod.
Szinte látom minden mozdulatod,
Nem is tudhatod, mennyire fáj hiányod.
Gyertyákat gyújtunk és mécseseket,
Ezek a fények világítsanak Neked.
Örök világosságban - békességben nyugodj,
Soha el nem felejtünk, biztosan Tudod. "

_____

"Sötét sír lett az én otthonom,
egyet se búsulj, hisz nem itt lakom.
Madárral szállok fenn a magas égen,
kis halakkal táncolok tenger kék mélyében.

Felébredek reggelente a ragyogó nappal,
világítok éjszakában a kövér holddal.
Széllel megbököm, ki értem szomorú,
esővel mosom tisztára, ha könnye csordul.

Téli estéken hópelyhekben láthatsz,
tavasszal nyíló virágokkal díszítem szobádat.
Együtt csobbanunk forró nyári napokon,
tovább menő utatok, falevelekkel tarkítom.

Látod, nem tűntem én el, csak messzebbre mentem.
Ott vagyok a fűben, fában, most is itt vagyok csak egy más világban.
Lelkem él és élni fog, nem számít ki mit is mond.
Várlak barátim, várlak titeket,
nyitom majd a kaput, de addig ti még sokáig éljetek. "

_____

"Virágerdő sűrűjében, pihen egy szív csendesen,
Rég nem dobbant családjáért, messze vitted Istenem.
Álmainkban találkozunk, lelked vár ránk odafent,
Hol uralkodik a hit, Békesség és szeretet,
Telhetnek a hónapok, múlhatnak az évek.
Mi örökké szeretünk és nem feledünk TÉGED! "

_____

 Drága apukám!

Nagyon-nagyon nehéz, úgy hiányzik nekem egy simogató kéz. Hiányzik egy arc,mit megcsókolhatok,hiányzik egy váll,mit átkarolhatok. Úgy hiányzol nekem, el nem mondhatom, nem hoz engem vissza semmilyen hatalom. Imádkozol minden nap odalentről értem, nem felejtesz engem, én azt tudom, érzem, rég volt mikor utoljára átöleltél engem. Olyan boldog voltam, úgy hiányzol nekem. Hiányzik minden: kedves mosolyod, selymes hajad, és mosolygós arcod, ölelő karjaid, tiszta szereteted. Ezeket soha, soha nem feledem! Nagyon szerettelek, senkit sem jobban, szívem idefent is csak Érted dobban. Testem az csak, mi odalenn pihen, szívem és lelkem érted él idefenn. Angyalok közt lakom, de haza vágyom. Apukám karjába: ez az én álmom!

____

Édesanyám nyugszik e nedves hant alatt,
Az Isten adjon neki boldog álmokat.
Elvitte magával a vidámságomat
És most a sírás fojtogat.
Koszorúk közt gyertya lángja serceg csendesen,
Nézem ahogy tövig ég és lassan elpihen.
Drága jó anyám, Én most tőled búcsúzom,
De találkozunk még, tudom.
Nem rég voltam gyermek s te fogtad a kezem,
Este, amíg elaludtam, meséltél nekem.
Én komisz voltam sokszor és néha szemtelen,
De te csak néztél kedvesen.

Megbántam már százezerszer minden bűnömet,
Bocsásd meg , ha fiad néha nem volt jó gyerek.
Tőled kaptam mindent, a jót, a szépeket,
Köszönöm a boldog éveket!

Ki mondja meg eztán azt, hogy mit tegyek,
Ki lesz, aki rám szól, ha rossz úton megyek?
Ki vigasztal engem, ha bánatos leszek?
Nem néz rám a jóságos szemed....

Magányos leszek most már nélküled,
Felidézem emlékeimet.
Hiányzol nagyon s biztosan tudom,
Hogy rajtad kívül senki nem szeret.

/ismeretlen/

_____

Elhagytad a házat, amit úgy szerettél.

Itt hagytál mindent, amiért küzdöttél.

Most már nélküled jön el a tavasz, a nyár, az ősz a tél.

De bármilyen szép is, nélküled már nem lesz ugyanaz!

Bocsásd meg ha valamit hibáztunk!

Nem tudtunk megmenteni, pedig próbáltunk!

Kérjük az istent hogy jól bánjon veled,

Helyettünk az angyalok simogassák fejed.

Olyan drága voltál nekünk, hogy azt nem pótolja senki.

Lelkünk sebeit, nem gyógyítja semmi!  

_____

Temetés 

Búcsúzol valakitől. Halott. A tisztelet hozott a sírja mellé, a szeretet? Talán mindkettő. Halott. Tudod. Ám érzed: élőbb, mint amikor élt. Benned. Míg élt, közel volt és távol. Most már szüntelen veled. Érzed a temetésen, kilépett ő térből és időből. Ezentúl egyszerűen van. Nem változik. Magadban hordod a halottad.
Siratod. Őt? Magad? Végső soron te maradtál szegényebb. Ő hiányzik? Vagy csupán az, amit jelentett? Mit érzel? Túl kell élned minden halált. A magadét is túléled.
Te még élsz.
A temetés nem mindennapi esemény. Halottaink azonban az élőknél elevenebbek bennünk. Egy mozdulat, egy hangsúly, egy kötődés valamely helyhez. Érzed, tovább él. Aztán elfog a kétség. Csak benned?
Temetés. Koszorúk. Virágok. Megszakadt kapcsolat. Ám te élsz. A megszakadt kapcsolat száz új után kiált. Ne tagadd. Az élet a gyászban is több, mint a halál. Halál. Élet. Megmondta már valaki, mi a kettő? És ha egy csupán?
Hogy ő lenne a koporsóban, akit szerettél? Legkevésbé hiszed. A teste. Nem ő maga.
A sír nem börtön. Emlékhely csupán. Őrzőhelye a csontoknak. A pornak. De a csont, a hamu, a por nem ő, mert ő valaki volt. Itt csak a valami maradt meg belőle.
Állsz. Nézed a sírgödröt. Repedés a mindenségben. Nem zárt gödör, hanem inkább hasadék, melyen át a halálon túlra látok. Nem kétségek közötti remény. A remény pedig az öröm hajnala. Itt hasad rám a temetésen.
Sírsz? Letörli arcodról a könnyeket a kétségek közötti remény, s benne, mint a hajnalban kelő Nap, az öröm."

/ Mácz István: Temetés /

-----

Elhagytad a házat, amit úgy szerettél.

Itt hagytál mindent, amiért küzdöttél.

Most már nélküled jön el a tavasz, a nyár, az ősz a tél.

De bármilyen szép is, nélküled már nem lesz ugyanaz!

Bocsásd meg ha valamit hibáztunk!

Nem tudtunk megmenteni, pedig próbáltunk!

Kérjük az istent hogy jól bánjon veled,

Helyettünk az angyalok simogassák fejed.

Olyan drága voltál nekünk, hogy azt nem pótolja senki.

Lelkünk sebeit, nem gyógyítja semmi!  

Szövegírók:    Andor István

Zeneszerzők:  Andor István

-----

Hangos kép. Használd a "Play" és "Stop" gombot.