Anyukámra gondolok.

 Ma még itt van velem, mégis sokszor úgy érzem mintha egy más világban lenne.  Nem igazán ura már akaratának, sőt talán már nincs is akarata? Nem ezt nem hihetem hisz mindenkinek van  csak nem tudja kimondani vagy kifejezni mit és hogy szeretne, vagy épp mire vágyik. Ha nem mondja akkor is tudom, érzem. Azt szeretné ha minden pillanatban vele lennék. Ha ott vagyok szép csendesen el van. Ül, fekszik, nézi a tv-t, botorkál kicsit. Ha mennem kell dolgozni, abban a pillanatban mindent kitalál, csak maga mellett tarthasson - igazítsam meg az ágyát, tegyem oda a kislámpát, zsepit kér, húzzam fel vagy le a zokniját, cipőjét vagy papucsát, fésüljem meg, stb. apróságok. Olyan mint egy kisgyerek. A kisgyerek sem rossz, csak szeret középpontban lenni, szereti ha foglalkoznak vele, figyelnek rá. Nem dolgozom messze, csak a földszintre kell lemennem. Kis bolt, családi. Szeret Ő is lent lenni. Csendesebb órákban le is viszem, szeret nézelődni, próbál segíteni, parfissal tipeg körbe mintha takarítana. Megdicsérem, - ügyes vagy anyuci.- Boldog a drága. Ha jó az idő kiviszem az udvarra, a teraszra, figyeli a vásárlókat, kik jönnek - mennek. Az utcára nem szabad kimennie. Parkinzonos, a nap 24 órájába felügyeletet igényel. Hiába mondom ha valamit nem szabad, állapota miatt nem bízhatom hogy be tudja tartani a tiltásokat. A fél szememnek mindig rajta kell lenni. Rohangálok be-ki, egyszerre kéne mindenhol lennem. Nem könnyű így dolgozni. Ha nem tudom levinni magammal, állapota, időjárás, forgalom stb. miatt akkor alszik vagy tv-t néz. Szívesen segítek mindenben, de mikor mennem kell dolgozni és tizedjére öltöztetem fel és rögtön le is veszi,  - Anyuci ne vedd le! - Ilyenkor fohászkodok az úrhoz, adjon Nekem türelmet hogy egy rossz szóval se bántsam meg az édesanyámat. Sokat sírok, titokban. Nem akarom hogy lássa mekkora a fájdalmam. Már nem tudja magát ellátni, mindenhez segítséget kér, ezért úgy érzi útban van, sokszor mondja nem akar zavarni bennünket. NEM zavar, tiszta szívből szeretjük, sokáig tartsa meg az Úr nekünk! Nagyon szeretem az anyukámat. Apukám nem volt, 3 éves voltam mikor elváltak. Akkor találkoztam újra vele mikor már férjhez mentem. Nem tudtam apa, lánya kapcsolatot kialakítani, idegenek voltunk egymásnak. Ő megnősült, nevelte új felesége hozott gyerekeit. Éreztem a feleség féltékeny, azt hitte a gyerekei hátrányt szenvednek ha Én a közelben maradok.  Nem kellett félnie, rövid ideig tartott a kapcsolatunk, megismertem Őket, természetüket, italos minden napjukat. Én ebből nem kértem.

Nagyon szeretem az anyukámat. Mindig dolgos volt. A munka volt az első, csak aztán jöhettem Én, és minden más. Sokszor eszembe jut József Attila: Mama című verse. 

"

Már egy hete csak a mamára
gondolok mindig, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.

Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.

Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett én rám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.

1934. október

"

 Arra vágytam anyuci mindig velem legyen! Borzasztóan hiányzott kiskoromban is. Kimondhatatlan öröm volt mikor az óvodába rendezett ünnepségeken az Én Anyucim is ott volt. Megnézte hogy szerepeltem. Igyekeztem a legjobban teljesíteni hogy büszke lehessen rám. Hogy magához öleljen, össze-vissza csókoljon és úgy mondja " az Én gyönyörű, drága okos, ügyes kislányom!" " Nagyon szeret anya!"

Anyának lenni nehéz!

Fizikailag és lelkileg egyaránt fárasztó. Minden pillanatban ott vagy gyermekeddel, még akkor is ha  épp nincs veled.  Gondolataid körülötte forognak. Aggódsz érte, félted Őt, játszol vele, énekelsz, tanítod a szépre, jóra. Mikor még pici baba és nem tud beszélni viselkedéséből tudod hogy mi baja, mire vágyik, álmos, éhes, fáj valamije, unatkozik?  Mikor ovis, iskolás, vele sírsz ha bántották, ha megütötte magát, valami nem sikerült és csalódás érte, vele örülsz ha boldog, ha sikereket ért el.  Teszed ezt a nap 24 órájába. Még akkor is mikor már felnőtt a gyermeked már van családja és gyermekei, mikor már ellátja magát akkor is igyekszel mindent megadni Neki.

Múlnak az évek, fordul a kocka.

Lassulsz, az alapvető dolgokat is nehezedre esik megcsinálni, egyre többet vagy beteg, segítségre szorulsz. A fejlődés visszafele fordul. Gyermek leszel újra, ez egy szép korszak, tudsz játszani az unokákkal, ezt nagyon tudják értékelni. Majd kisgyermek leszel egyre többet felejtesz, végül már ülni, állni, járni, enni, inni, beszélni, wc-t-fürdőt használni sem tudsz segítség nélkül. Most a gyermekeden a sor hogy a nap 24 órájában figyeljen rád és segítse minden pillanatod. 

A szülővé válás egy csodálatos dolog, látni amint cseperedik, ügyesedik, okosodik gyermeked, majd megállja helyét a világban. 

A szülő ápolása fájdalmas. A lelked szakad bele amint nap mint nap látod az imádott édesanyád, édesapád leépülését. Mikor már csak a szemével jelez feléd mert beszélni sincs ereje, vagy már elfelejtette a szavakat, próbálod kitalálni mit szeretne, mint mikor még pici voltál és Ő tette, hisz minden gondolatod, kívánságod kitalálta. 

folyt.köv.