Az utakat sokáig nem érti meg az ember. Csak lépdel az utakon és másra gondol. Néha széles, az egyik út aszfaltos, néha rögös, barázdás, meredek.

Az utakat sokáig  csak alkalomnak tekintjük, lehetőségnek, melynek segítségével elmehetünk a hívatalba, vagy kedvesünkhöz, vagy a rikkanó tavaszi erdőbe.

Egy napon megtudjuk, hogy az utaknak értelmük van: elvezetnek valahová. Nemcsak mi haladunk az utakon, az utak is haladnak velünk. Az utaknak célja van. Minden út összefut végül egyetlen közös célban. S akkor megállunk és csodálkozunk, tátott szájjal bámészkodunk. Csodáljuk azt a rejtelmes rendet a sok út szövevényében, csodáljuk a sugárutak, országutak és ösvények sokaságát, melyeken áthaladva végül eljutottunk ugyanahhoz a célhoz. Igen, az utaknak értelmük van. De ezt csak az utolsó pillanatban értjük meg, közvetlenül a cél előtt. (Máray Sándor)