• Igaz mesék, történetek

     
  • Anyukámra gondolok.

     Ma még itt van velem, mégis sokszor úgy érzem mintha egy más világban lenne.  Nem igazán ura már akaratának, sőt talán már nincs is akarata? Nem ezt nem hihetem hisz mindenkinek van  csak nem tudja kimondani vagy kifejezni mit és hogy szeretne, vagy épp mire vágyik. Ha nem mondja akkor is tudom, érzem. Azt szeretné ha minden pillanatban vele lennék. Ha ott vagyok szép csendesen el van. Ül, fekszik, nézi a tv-t, botorkál kicsit. Ha mennem kell dolgozni, abban a pillanatban mindent kitalál, csak maga mellett tarthasson - igazítsam meg az ágyát, tegyem oda a kislámpát, zsepit kér, húzzam fel vagy le a zokniját, cipőjét vagy papucsát, fésüljem meg, stb. apróságok. Olyan mint egy kisgyerek. A kisgyerek sem rossz, csak szeret középpontban lenni, szereti ha foglalkoznak vele, figyelnek rá. Nem dolgozom messze, csak a földszintre kell lemennem. Kis bolt, családi. Szeret Ő is lent lenni. Csendesebb órákban le is viszem, szeret nézelődni, próbál segíteni, parfissal tipeg körbe mintha takarítana. Megdicsérem, - ügyes vagy anyuci.- Boldog a drága. Ha jó az idő kiviszem az udvarra, a teraszra, figyeli a vásárlókat, kik jönnek - mennek. Az utcára nem szabad kimennie. Parkinzonos, a nap 24 órájába felügyeletet igényel. Hiába mondom ha valamit nem szabad, állapota miatt nem bízhatom hogy be tudja tartani a tiltásokat. A fél szememnek mindig rajta kell lenni. Rohangálok be-ki, egyszerre kéne mindenhol lennem. Nem könnyű így dolgozni. Ha nem tudom levinni magammal, állapota, időjárás, forgalom stb. miatt akkor alszik vagy tv-t néz. Szívesen segítek mindenben, de mikor mennem kell dolgozni és tizedjére öltöztetem fel és rögtön le is veszi,  - Anyuci ne vedd le! - Ilyenkor fohászkodok az úrhoz, adjon Nekem türelmet hogy egy rossz szóval se bántsam meg az édesanyámat. Sokat sírok, titokban. Nem akarom hogy lássa mekkora a fájdalmam. Már nem tudja magát ellátni, mindenhez segítséget kér, ezért úgy érzi útban van, sokszor mondja nem akar zavarni bennünket. NEM zavar, tiszta szívből szeretjük, sokáig tartsa meg az Úr nekünk! Nagyon szeretem az anyukámat. Apukám nem volt, 3 éves voltam mikor elváltak. Akkor láttam újra mikor férjhez mentem. Már nem tudtam apa, lánya kapcsolatot kialakítani, idegenek voltunk egymásnak. Ő megnősült, nevelte új felesége gyerekeit. Éreztem a feleség féltékeny, azt hitte a gyerekei hátrányt szenvednek ha Én a közelben maradok.  Nem kellett félnie, rövid ideig tartott a kapcsolatunk, megismertem Őket, természetüket, italos minden napjukat. Én ebből nem kértem.

     

    Nagyon szeretem az anyukámat. Mindig dolgos volt. A munka volt az első, csak aztán jöhettem Én, és minden más. Sokszor eszembe jut József Attila: Mama című verse. 

    "

    Már egy hete csak a mamára
    gondolok mindig, meg-megállva.
    Nyikorgó kosárral ölében,
    ment a padlásra, ment serényen.

    Én még őszinte ember voltam,
    ordítottam, toporzékoltam.
    Hagyja a dagadt ruhát másra.
    Engem vigyen föl a padlásra.

    Csak ment és teregetett némán,
    nem szidott, nem is nézett én rám
    s a ruhák fényesen, suhogva,
    keringtek, szálltak a magosba.

    Nem nyafognék, de most már késő,
    most látom, milyen óriás ő -
    szürke haja lebben az égen,
    kékítőt old az ég vizében.

    1934. október

    "

     Arra vágytam anyuci mindig velem legyen! Borzasztóan hiányzott kiskoromban is. Kimondhatatlan öröm volt mikor az óvodába rendezett ünnepségeken az Én Anyucim is ott volt. Megnézte hogy szerepeltem. Igyekeztem a legjobban teljesíteni hogy büszke lehessen rám. Hogy magához öleljen, össze-vissza csókoljon és úgy mondja " az Én gyönyörű, drága okos, ügyes kislányom!" " Nagyon szeret anya!"

    folyt.köv.


    1 comment
  • Randevú.

    A történet ismeretlen szerzőtől származik, az üzenete viszont teljesen megfogott minket:

    ,,21 év házasság után a feleségem arra kért, hogy vigyek el egy másik nőt egy vacsorára és utána esetleg egy mozira. Majd hozzátette: “Szeretlek, de tudom, hogy ez a másik nő is szeret és jól esne neki, ha egy kis időt együtt töltenétek”

    És ez a bizonyos másik nő, akivel a feleségem kért, hogy randizzak nem más volt mint az ÉDESANYÁM, aki már 19 éve özvegy volt, viszont a munkám és a 3 gyerek miatt ritkábban tudtam látogatni, jóformán csak a nagyon jeles alkalmakkor. Még aznap este felhívtam, hogy menjünk el egy vacsorára meg esetleg egy moziba utána. ,,Mi történt, jól vagy, minden rendben?” kérdezte aggódva…

    Talán nem is csodálom, viszonylag későn este hívtam és ez a meghívás eléggé váratlan is volt, mivel ilyen randink soha nem is volt még. ,,Semmi baj nem történt, csak gondoltam jó lenne egyet vacsorázni, beszélgetni.” válaszoltam. ,,Csak te és én”. Majd egy kis néma csönd után rávágta, hogy ,,Nagyon szeretném, ez nem is kérdés.”

    Azon a pénteken ahogy érte mentem, hogy felvegyem a házánál egy kicsit ideges voltam, bár láttam rajta, hogy ő is elég izgatott a randi miatt. Az ajtóban várt, már a kabátját is magára vette. Még fodrásznál is volt előtte, a haja szépen begöndörítve és azt a ruhát viselte, amit a legutolsó házassági évfordulójukon vett fel. Úgy mosolygott mint egy angyal. ,,Mondtam a barátnőknek, hogy randink lesz, teljesen odavoltak” szólt egyből, ahogy beült az autóba. ,,Alig várják, hogy meséljek mi volt a találkánkon.”

    Elmentünk egy hangulatos kis étterembe, úgy belém karolt mintha csak a First Lady lett volna. Éreztem, hogy milyen büszkén állt az oldalamon, mint, ahogy egy igazi anyának kell.. Miután leültünk elkezdtem felolvasni a menüt, mivel nem igazán látta tisztán az apró betűket. Ahogy olvastam, nagyjából a felénél felnéztem és láttam, milyen ámulattal bámul engem, egy kedves mosollyal az arcán. ,,Régebben mindig én olvastam fel a menüt neked amikor kicsi voltál” mondta majd a tekintetében látszódott is, hogy elmerengett ezeken a régi szép időkön. Nagyon kellemes, jó kis beszélgetés volt. Lényegében átbeszéltük kinek mik a jelenlegi dolgai, élményei stb. tehát jól elnyúlt, sőt olyannyira, hogy le is késtük a mozit is. Később, ahogy megérkeztünk a házhoz ezt mondta: ,,Mit szólsz egy következő alkalomhoz, de csakis ha megengeded, hogy a vendégem légy kisfiam” mondtam legyen, semmi gond.

    ,,Milyen volt a randi?” kérdezte a feleségem, mikor hazaértem. ,,Nagyon jó, sokkal jobb, mint amit elképzeltem” válaszoltam neki lelkesen.

    Pár nappal később édesanyám meghalt egy hirtelen szívrohamban. Nem tudtam semmit tenni, teljesen váratlan volt, így elbúcsúzni sem volt lehetőségem. Nem sokkal rá pedig jött egy boríték, egy előre kifizetett számlával, rajta az étterem neve, ahol a közös randink volt, benne egy cetlivel: ,,Előre kifizettem a számlát, mert nem voltam benne biztos, hogy már ott lehetek. Két főre, egyik a tiéd a másik pedig a feleségedé. Soha nem fogod megtudni, milyen fontos volt nekem az az este! Szeretlek fiam!”

    Most már tudom, hogy milyen fontos, hogy kimondjuk: ,,Szeretlek” és azt a másikat akkor szeressük amikor lehet, amikor velünk van. Semmi más az életben nincs olyan fontos mint a családunk. Szánjunk rá elég időt és ezt akkor tegyük amikor lehet, ne akkor amikor már esetleg késő”


    your comment


    Follow this section's article RSS flux
    Follow this section's comments RSS flux