Nagymamám

Ha eljön majd a nap, amikor már öregnek láttok, pedig még nem is leszek az, legyetek hozzám türelmesek és próbáljatok megérteni!
Ha leeszem a ruhámat ......, ha nem tudok rendesen felöltözni ......, legyetek türelemmel hozzám! Jusson eszetekbe azok az idők, amikor én tanítottalak benneteket erre!

Ha beszélek Hozzátok, és ezerszer elismétlem ugyanazt a dolgot ......., ne szakítsatok félbe ......., hallgassatok végig! Amikor kicsik voltatok, ezerszer kellett elolvasnom ugyanazt a mesét, míg el nem aludtatok!
Ha nem akarok megmosakodni sem, ne szégyenítsetek meg, sem ne feddjetek meg érte ......., jusson eszetekbe az a millió ötlet, amit kitaláltam , hogy rá tudjalak venni  benneteket a mosdásra!
Ha látjátok, hogy milyen tudatlan vagyok a technikai újdonságokkal kapcsolatban,   ....... adjatok elég időt, és ne nézzetek rám gúnyos mosollyal .......!
Megtanítottalak sok mindenre benneteket......., hogy egyetek jókat, öltözködjetek szépen .......,hogy hogyan nézzetek szembe az élettel!
Ha néha nem emlékszem dolgokra vagy elvesztem beszélgetésünk fonalát ......., adjatok gondolkodási időt, hogy eszembe jusson ......., és ha még sem sikerül megtennem, ne legyetek idegesek rám ......., és ami a legfontosabb, az nem a mondanivalóm, hanem az, hogy Veletek legyek, és figyeljetek rám.......!
Ha valaha nem akarok enni, ne erőltessétek! Jól tudom, mikor kell ennem és mikor nem!
Ha gyenge lábaim nem engednek sétálni, ....... nyújtsatok  kezet ......., ugyanúgy, ahogy azt én tettem mikor Ti tanultatok járni!
És amikor egy napon azt mondom nektek, hogy nem akarok tovább élni ......., hogy meg akarok halni ....... ne legyetek dühösek rám ....... egyszer ezt is megfogjátok érteni .......!
Próbáljátok meg megérteni, hogy a koromat nem megéltem, hanem túléltem!
Egy nap majd megértitek, hogy minden hibám ellenére, mindig a legjobbat akartam Nektek, és hogy az utat szerettem volna előkészíteni !
Ne érezzetek szomorúságot, sem dühöt vagy tehetetlenséget, ha a közeletekben vagyok! Legyetek mellettem, próbáljatok meg megérteni, és segítsetek nekem, ahogy azt én tettem, amikor megszülettetek!
Segítsetek járnom ....... segítsetek befejezni utam szeretettel és türelemmel! Megfizetlek majd Benneteket egy mosollyal és azzal a mérhetetlen nagy szeretettel, amellyel mindig is szerettelek!
Szeretlek benneteket Gyermekeim!

Anyukámra gondolok.

 Ma még itt van velem, mégis sokszor úgy érzem mintha egy más világban lenne.  Nem igazán ura már akaratának, sőt talán már nincs is akarata? Nem ezt nem hihetem hisz mindenkinek van  csak nem tudja kimondani vagy kifejezni mit és hogy szeretne, vagy épp mire vágyik. Ha nem mondja akkor is tudom, érzem. Azt szeretné ha minden pillanatban vele lennék. Ha ott vagyok szép csendesen el van. Ül, fekszik, nézi a tv-t, botorkál kicsit. Ha mennem kell dolgozni, abban a pillanatban mindent kitalál, csak maga mellett tarthasson - igazítsam meg az ágyát, tegyem oda a kislámpát, zsepit kér, húzzam fel vagy le a zokniját, cipőjét vagy papucsát, fésüljem meg, stb. apróságok. Olyan mint egy kisgyerek. A kisgyerek sem rossz, csak szeret középpontban lenni, szereti ha foglalkoznak vele, figyelnek rá. Nem dolgozom messze, csak a földszintre kell lemennem. Kis bolt, családi. Szeret Ő is lent lenni. Csendesebb órákban le is viszem, szeret nézelődni, próbál segíteni, parfissal tipeg körbe mintha takarítana. Megdicsérem, - ügyes vagy anyuci.- Boldog a drága. Ha jó az idő kiviszem az udvarra, a teraszra, figyeli a vásárlókat, kik jönnek - mennek. Az utcára nem szabad kimennie. Parkinzonos, a nap 24 órájába felügyeletet igényel. Hiába mondom ha valamit nem szabad, állapota miatt nem bízhatom hogy be tudja tartani a tiltásokat. A fél szememnek mindig rajta kell lenni. Rohangálok be-ki, egyszerre kéne mindenhol lennem. Nem könnyű így dolgozni. Ha nem tudom levinni magammal, állapota, időjárás, forgalom stb. miatt akkor alszik vagy tv-t néz. Szívesen segítek mindenben, de mikor mennem kell dolgozni és tizedjére öltöztetem fel és rögtön le is veszi,  - Anyuci ne vedd le! - Ilyenkor fohászkodok az úrhoz, adjon Nekem türelmet hogy egy rossz szóval se bántsam meg az édesanyámat. Sokat sírok, titokban. Nem akarom hogy lássa mekkora a fájdalmam. Már nem tudja magát ellátni, mindenhez segítséget kér, ezért úgy érzi útban van, sokszor mondja nem akar zavarni bennünket. NEM zavar, tiszta szívből szeretjük, sokáig tartsa meg az Úr nekünk! Nagyon szeretem az anyukámat. Apukám nem volt, 3 éves voltam mikor elváltak. Akkor találkoztam újra vele mikor már férjhez mentem. Nem tudtam apa, lánya kapcsolatot kialakítani, idegenek voltunk egymásnak. Ő megnősült, nevelte új felesége hozott gyerekeit. Éreztem a feleség féltékeny, azt hitte a gyerekei hátrányt szenvednek ha Én a közelben maradok.  Nem kellett félnie, rövid ideig tartott a kapcsolatunk, megismertem Őket, természetüket, italos minden napjukat. Én ebből nem kértem.

Nagyon szeretem az anyukámat. Mindig dolgos volt. A munka volt az első, csak aztán jöhettem Én, és minden más. Sokszor eszembe jut József Attila: Mama című verse. 

"

Már egy hete csak a mamára
gondolok mindig, meg-megállva.
Nyikorgó kosárral ölében,
ment a padlásra, ment serényen.

Én még őszinte ember voltam,
ordítottam, toporzékoltam.
Hagyja a dagadt ruhát másra.
Engem vigyen föl a padlásra.

Csak ment és teregetett némán,
nem szidott, nem is nézett én rám
s a ruhák fényesen, suhogva,
keringtek, szálltak a magosba.

Nem nyafognék, de most már késő,
most látom, milyen óriás ő -
szürke haja lebben az égen,
kékítőt old az ég vizében.

1934. október

"

 Arra vágytam anyuci mindig velem legyen! Borzasztóan hiányzott kiskoromban is. Kimondhatatlan öröm volt mikor az óvodába rendezett ünnepségeken az Én Anyucim is ott volt. Megnézte hogy szerepeltem. Igyekeztem a legjobban teljesíteni hogy büszke lehessen rám. Hogy magához öleljen, össze-vissza csókoljon és úgy mondja " az Én gyönyörű, drága okos, ügyes kislányom!" " Nagyon szeret anya!"

Anyának lenni nehéz!

Fizikailag és lelkileg egyaránt fárasztó. Minden pillanatban ott vagy gyermekeddel, még akkor is ha  épp nincs veled.  Gondolataid körülötte forognak. Aggódsz érte, félted Őt, játszol vele, énekelsz, tanítod a szépre, jóra. Mikor még pici baba és nem tud beszélni viselkedéséből tudod hogy mi baja, mire vágyik, álmos, éhes, fáj valamije, unatkozik?  Mikor ovis, iskolás, vele sírsz ha bántották, ha megütötte magát, valami nem sikerült és csalódás érte, vele örülsz ha boldog, ha sikereket ért el.  Teszed ezt a nap 24 órájába. Még akkor is mikor már felnőtt a gyermeked már van családja és gyermekei, mikor már ellátja magát akkor is igyekszel mindent megadni Neki.

Múlnak az évek, fordul a kocka.

Lassulsz, az alapvető dolgokat is nehezedre esik megcsinálni, egyre többet vagy beteg, segítségre szorulsz. A fejlődés visszafele fordul. Gyermek leszel újra, ez egy szép korszak, tudsz játszani az unokákkal, ezt nagyon tudják értékelni. Majd kisgyermek leszel egyre többet felejtesz, végül már ülni, állni, járni, enni, inni, beszélni, wc-t-fürdőt használni sem tudsz segítség nélkül. Most a gyermekeden a sor hogy a nap 24 órájában figyeljen rád és segítse minden pillanatod. 

A szülővé válás egy csodálatos dolog, látni amint cseperedik, ügyesedik, okosodik gyermeked, majd megállja helyét a világban. 

A szülő ápolása fájdalmas. A lelked szakad bele amint nap mint nap látod az imádott édesanyád, édesapád leépülését. Mikor már csak a szemével jelez feléd mert beszélni sincs ereje, vagy már elfelejtette a szavakat, próbálod kitalálni mit szeretne, mint mikor még pici voltál és Ő tette, hisz minden gondolatod, kívánságod kitalálta. 

folyt.köv.

Randevú.

A történet ismeretlen szerzőtől származik, az üzenete viszont teljesen megfogott minket:

,,21 év házasság után a feleségem arra kért, hogy vigyek el egy másik nőt egy vacsorára és utána esetleg egy mozira. Majd hozzátette: “Szeretlek, de tudom, hogy ez a másik nő is szeret és jól esne neki, ha egy kis időt együtt töltenétek”

És ez a bizonyos másik nő, akivel a feleségem kért, hogy randizzak nem más volt mint az ÉDESANYÁM, aki már 19 éve özvegy volt, viszont a munkám és a 3 gyerek miatt ritkábban tudtam látogatni, jóformán csak a nagyon jeles alkalmakkor. Még aznap este felhívtam, hogy menjünk el egy vacsorára meg esetleg egy moziba utána. ,,Mi történt, jól vagy, minden rendben?” kérdezte aggódva…

Talán nem is csodálom, viszonylag későn este hívtam és ez a meghívás eléggé váratlan is volt, mivel ilyen randink soha nem is volt még. ,,Semmi baj nem történt, csak gondoltam jó lenne egyet vacsorázni, beszélgetni.” válaszoltam. ,,Csak te és én”. Majd egy kis néma csönd után rávágta, hogy ,,Nagyon szeretném, ez nem is kérdés.”

Azon a pénteken ahogy érte mentem, hogy felvegyem a házánál egy kicsit ideges voltam, bár láttam rajta, hogy ő is elég izgatott a randi miatt. Az ajtóban várt, már a kabátját is magára vette. Még fodrásznál is volt előtte, a haja szépen begöndörítve és azt a ruhát viselte, amit a legutolsó házassági évfordulójukon vett fel. Úgy mosolygott mint egy angyal. ,,Mondtam a barátnőknek, hogy randink lesz, teljesen odavoltak” szólt egyből, ahogy beült az autóba. ,,Alig várják, hogy meséljek mi volt a találkánkon.”

Elmentünk egy hangulatos kis étterembe, úgy belém karolt mintha csak a First Lady lett volna. Éreztem, hogy milyen büszkén állt az oldalamon, mint, ahogy egy igazi anyának kell.. Miután leültünk elkezdtem felolvasni a menüt, mivel nem igazán látta tisztán az apró betűket. Ahogy olvastam, nagyjából a felénél felnéztem és láttam, milyen ámulattal bámul engem, egy kedves mosollyal az arcán. ,,Régebben mindig én olvastam fel a menüt neked amikor kicsi voltál” mondta majd a tekintetében látszódott is, hogy elmerengett ezeken a régi szép időkön. Nagyon kellemes, jó kis beszélgetés volt. Lényegében átbeszéltük kinek mik a jelenlegi dolgai, élményei stb. tehát jól elnyúlt, sőt olyannyira, hogy le is késtük a mozit is. Később, ahogy megérkeztünk a házhoz ezt mondta: ,,Mit szólsz egy következő alkalomhoz, de csakis ha megengeded, hogy a vendégem légy kisfiam” mondtam legyen, semmi gond.

,,Milyen volt a randi?” kérdezte a feleségem, mikor hazaértem. ,,Nagyon jó, sokkal jobb, mint amit elképzeltem” válaszoltam neki lelkesen.

Pár nappal később édesanyám meghalt egy hirtelen szívrohamban. Nem tudtam semmit tenni, teljesen váratlan volt, így elbúcsúzni sem volt lehetőségem. Nem sokkal rá pedig jött egy boríték, egy előre kifizetett számlával, rajta az étterem neve, ahol a közös randink volt, benne egy cetlivel: ,,Előre kifizettem a számlát, mert nem voltam benne biztos, hogy már ott lehetek. Két főre, egyik a tiéd a másik pedig a feleségedé. Soha nem fogod megtudni, milyen fontos volt nekem az az este! Szeretlek fiam!”

Most már tudom, hogy milyen fontos, hogy kimondjuk: ,,Szeretlek” és azt a másikat akkor szeressük amikor lehet, amikor velünk van. Semmi más az életben nincs olyan fontos mint a családunk. Szánjunk rá elég időt és ezt akkor tegyük amikor lehet, ne akkor amikor már esetleg késő”